És ugyan az 5 év a két gyerkőc között elég nagy korkülönbség,ennek most még inkább az előnyét élvezzük. Bende már elég nagy és értelmes ahhoz,hogy ne bántsa,az esetleges féltékenységét ne a kishugán töltse ki,és még el is szórakoztatja Verust,rá lehet bízni egy kicsit,és bizony volt már olyan,hogy ő fogta meg,mielőtt leesett volna az ágyról. Nagyon jó testvérek! Verus rajong a bátyjáért,mindig nevet,ha meglátja,és egyszerűen látszik rajta,hogy szereti. Bende is nagyon szereti,élvezi,hogy valaki így várja és örül neki,és szeret neki bohóckodni,és még egy kicsit játszik is vele.
Bende a féltékenységét inkább rajtunk töltötte ki. Őt is megviselte,hogy már nem ő az egyetlen gyermek és unoka. Az első hónapokban sokszor nem lehetett vele bírni,agresszív volt,ütött,csúnyán beszélt,velünk. Büntetett. De aztán megszokta az új helyzetet. Most is elég sokszor előfordul,hogy felpörög és szemtelen és nem fogad szót,de ezt inkább már az életkor számlájára írom,az elvárások,az óvoda,a helytállás. És az kétségtelen,hogy kevesebb idő jut már rá,időnként talán túl kevés is.
Azért nem egyszerű újra végigcsinálni,amin egyszer már túljutottunk. Egy tehetetlen kisember teljes ellátása,fizikai és érzelmi biztonság nyújtása és mindig készenlétben állás. És mi sem lettünk fiatalabbak,sőt,5 évvel idősebbek. Magamon látom,hogy hamarabb elfogy a türelmem. Két gyerek már sokkal több energiát igényel,egy kisbaba "kis gonddal" és egy kisgyerek "nagyobb gonddal".
Ugyanakkor minden nap hálát adok ezért a két "gondokozóért". :) Bende olyan szívmelengetően tudja mondani,hogy "szeretlek" és olyan édesen bújik hozzánk. Verus még nem mond ilyesmit,de bújni ő is nagyon tud és közben a legszeretnivalóbb arccal néz. Ilyenkor különösen érzem,hogy minden fáradtságot és bosszúságot megérnek.
